A világ leggonoszabb meséje egy terülj-terülj asztalkáról szól, amelyen csupa pocsék ennivaló termett ott csodamódon. Szénné égetett sütemények, megbuggyant tej, savanyú majonéz, összeesett kuglóf, csomós puding, félig nyers krumpli, gumiízű, rágós hús, moslékszerű leves és hasonlók. Ráadásul az asztal egy óvodában állt, és a dadus néni az összes nyamvadt kaját beletömte a kicsikbe. Amikor minden elfogyott, újra parancsolt az asztalnak, és azokon hipp-hopp, megint egy csomó rusnya étel jelent meg. Az ovisok úgy elhíztak, hogy mindegyikből húsos dadus néni lett, kiözönlöttek az oviból, és megszállták a világot. Ha nem hiszed, nézz körül!
*
Nem is, mert a világ leggonoszabb meséje egy másik terülj-terülj asztalkáról szól, amelyen csupa ínycsiklandó étel állt. Hatalmas szemű, borostyánsárga szőlő, márványosan tiszta húsok, aranyló kukorica, rubint paradicsom, habos fehér kenyér, feketén gyöngyöző kaviár, hüvelykujjnyi sötét olívabogyók, omlós lazachús, csillámló csokitorta meg minden. Aki csak látta, annak összefutott a szájában a nyál. Aztán egyszer abba a terembe, ahol az asztal állt, beszabadult egy nagyon éhes csavargó, aki nem bírta elviselni a látványt, és rávetette magát az ételekre. Akkor derült ki, hogy az egészet egy szobrász készítette hungarocellből, a csavargó meg olyan dühös és kétségbeesett volt ettől, hogy miszlikbe püfölte az ehetetlen ételeket. A teremőrök ráadásul lefogták, és dutyiba tették, mert megrongált egy értékes műalkotást, ilyet pedig még az ingyenes múzeumi napokon is tilos csinálni. Na, a börtönben azért volt kaja, ha vacak is, de ettől csak egy icipicivel kevésbé gonosz ez a mese.
