Ruzsa Ferenc
Ruzsa Ferenc (59) indológus és filozófus; kandidátus, habilitált egyetemi docens. Ruzsa Imre (1921-2008) filozófus, logikus, egyetemi tanár fia.
A budapesti Fazekas Mihály Gimnázium speciális matematika tagozatán érettségizett. Az ELTE filozófia-indológia szakát 1982-ben végezte el. 1982-1983-ban a kezdetben tűrt, majd rendőrileg üldözött országos Dialógus békemozgalom egyik vezetője. Tíz éven át programozóként dolgozott. 1992 óta az ELTE BTK Ókori és Középkori Filozófia Tanszékén tanít. Szakterülete az ind, hindu és buddhista filozófia. Kutatja az ind nyelvtörténetet, a görög-ind filozófiai kapcsolatokat. Több írásában foglalkozik a klasszikus metafizika megvédésével az analitikus bírálatokkal szemben. Kísérletezett klasszikus filozófiai érvek modern logikai rekonstrukciójával és univerzális legenda-motívumok értelmezésével is. Angolul és magyarul publikál, könyvei és cikkei itt megtalálhatók. E cikk gondolatmenetéhez csatlakozik A jó állam és a jó alkotmány c. írása.
Magyarország rossz úton jár. Lábával szavaz az ország, az életerős, jó szakmával rendelkező vagy vállalkozó szellemű fiatalok és nem is olyan fiatalok idegenben próbálnak szerencsét. Ez a katasztrófaspirál megállíthatatlannak látszik:
a legmunkaképesebb rétegek távozásával egyre kevesebbet termelünk, egyre kevesebb jut az itthon maradottaknak, és ezért egyre erősebb lesz a késztetés a menekülésre.
És egyre könnyebb útnak indulni: szinte mindenkinek van már külhonban dolgozó rokona, barátja, ismerőse, aki segíthet az első lépések megtételében.
A következő választások után új erőknek kell vezetni az országot. Bár a tisztességtelen választási rendszer következtében ez sem könnyen elérhető, ám a kormányváltás is kevés:
az ország Fidesz által megalkotott alaptörvénye, továbbá több kétharmados törvénye is jóformán lehetetlenné teszi a más irányvonalú, sikeres kormányzást;
parlamenti kétharmad kell tehát ezek megváltoztatásához.
Ám a jelenlegi politikai mezőben a korábbi kormányzathoz kötődő erők, így a szocialisták és a Demokratikus Koalíció nélkül kétharmadot elérni lehetetlen. Ugyanúgy igaz azonban ennek a fordítottja is: velük együtt is lehetetlen a kétharmad, mert elutasítottságuk is rendkívül erős. Sokan vannak, akik nem szavaznának olyan pártra, amelyik a szocialistákkal nyíltan összefog.
Az összefogás, éspedig a legszélesebb összefogás pedig nélkülözhetetlen.
Nem járható az az út, hogy a különféle erők önállóan indulnak a választásokon, majd egy kormányképes koalíció kormányoz, a parlamenten belül pedig az Alkotmány korrekciójához szükséges kétharmad is létrejön. Olyan ugyanis a választási rendszer, hogy összefogás nélkül a Fidesz győz, de legalábbis a kétharmadot megakadályozó ereje lesz a parlamentben.
Választási matematika a népakarat ellen
A jelenlegi választási törvény ugyanis a Fidesz testére lett szabva. Hiába van erős többsége a változtatáspártiaknak, az országházban kisebbségbe kerülhetnek.
Ennek egyik oka közismert, és nem is új:
a kis pártokra adott szavazatok egyszerűen elvesznek.
Ez mindig is torzulásokat eredményezett, ám a mai helyzetben minden korábbinál súlyosabb következményei vannak. Olyan erős ugyanis a társadalmi ellenkezés a jelenlegi és az előző kormánypártokkal szemben, hogy minden korábbinál többen szavazhatnak új pártokra. Márpedig az új pártok szükségképpen még viszonylag kicsik, és ha nem érik el a parlamenti bejutáshoz szükséges 5%-ot, akkor a rájuk leadott rendszerváltó szavazatok hatástalanok maradnak. Természetesen ezt a választók is tudják, és sokan ezért nem mennek el szavazni. Némelyik kis párt pedig összefog egy nagyobbal, és éppen ezzel veszíti el a szavazói felét.
De ettől függetlenül sem a népakarat győz; ezt legegyszerűbben egy példával világíthatjuk meg.
Példaországban van száz szavazó és két párt, a Kékek és a Sárgák; a parlament három főből áll. A Sárgák népi támogatottsága erős, 68%-os többségben vannak. A három képviselőt három választókerületben választják meg; kettőben harminc, a harmadikban negyven választó van. Ha a most kormányzó Kékek úgy húzzák meg a szavazókerületek határát, hogy a negyvenfős kerületben csupa Sárga legyen, a többi Sárga pedig egyenlően oszlik meg a két másik kerület között, akkor ez lesz az eredmény:
- kerület – 40 Sárga szavazat – Sárga képviselő
- kerület – 14 Sárga, 16 Kék szavazat – Kék képviselő
- kerület – 14 Sárga, 16 Kék szavazat – Kék képviselő
Azaz a Sárgáknak az országban több mint kétharmaduk van; a parlamentben azonban a Kékeknek lesz kétharmados többségük!
Választási szakértők szerint a jelenlegi választási törvény éppen így osztja választókerületekre az országot, így a parlamentben sokkal több fideszes képviselő van, mint amekkora a támogatottságuk az országban. Ezt a hatást tovább erősíti az egyfordulós, relatív többséggel képviselőt választó rendszer, amelyben ráadásul a győztes képviselő után is jár kompenzációs szavazat. 2014-ben a Fidesz a listás szavazatok 43,5%-ával (amit még 1,3%-kal megdobtak az ellenőrizhetetlen külföldi szavazatok) a parlamentben kétharmados többséget szerzett.
Ez tehát kiúttalan csapdahelyzetnek látszik, úgy tűnhet, csak forradalom vagy puccs segíthetne. De nem így van: létezik törvényes, békés és járható kiút.
Az alapgondolatot Karácsony Gergely vetette fel 2011 júliusában; magam fél évvel később írtam le részletesen. Azóta több társadalmi kezdeményezés is zászlajára tűzte valamilyen formában, így a Kerekasztal a Részvételi Demokráciáért (KARD) Egyesület és a Választói Mozgalom is ezt szorgalmazza.
A megoldás: a parlament két funkciójának szétválasztása
A legtöbb demokráciában, így Magyarországon is, amikor megválasztjuk az országgyűlést, két különböző funkcióval látjuk el a képviselőket. Egyrészt a többség kormányt alakít és intézi az ország ügyeit; másrészt a parlament törvényeket alkot és módosítja az ország berendezkedését.
Lehetetlennek látszik, hogy a rendkívül széttagolt, jobb- és baloldali, konzervatív és liberális ellenzéki pártok vagy szavazóik (a szükséges elsöprő többségben) meg tudjanak egyezni az ország kormányzásában.
Teljességgel lehetséges ugyanakkor, hogy a berendezkedésben: az Alkotmányban, egy tisztességes választójogi törvényben egyezségre jussunk.
Ha minden érintett belátja, hogy minden más esetben a Fidesz-Magyarország örökségével kell együtt élnünk beláthatatlanul hosszú ideig, akkor megegyezhetnek: a következő választáson csak alkotmányozó parlamentet választanak (ezt nevezem alább a Nemzetgyűlés Parlamentjének). Ez elfogadja hazánk új alaptörvényét, de legalábbis bevezeti az arányos választási rendszert – majd feloszlatja magát. És immár az új, tisztességes választási szabályok alapján megválaszthatjuk az új országgyűlést, amely a demokrácia hétköznapjai szerint működne ismét.
A két funkció szétválasztása tehát azt jelenti, hogy (1) az első, tulajdonképpen forradalmilag kisajátított választáson megválasztott parlament csak a törvényhozó-alkotmányozó funkciót gyakorolja (éspedig igen rövid ideig); a Fidesz-váltó pártok megegyezése csakis erre terjed ki. (2) Az ezután következő, előrehozott választáson a pártok kényszerkoalíció nélküli szabad versenyében megválasztott parlament már mindkét feladatát ellátja – ha az új alkotmány is úgy rendeli.
Az Alkotmányozó Nemzetgyűlés
A haza jövőjéért felelősséget érző pártoknak a lehető leghamarabb meg kell alkotniuk az Alkotmányozó Nemzetgyűlést, amely tehát pártközi, nem parlamenti és nem választott testület.
A Nemzetgyűlés a következő választásokig hátralévő időben kidolgozza az új alkotmány és választási törvény tervezetét.
A Nemzetgyűlést alkotó pártok megegyeznek, hogy a következő választáson önálló pártként nem indulnak el, csakis a közös listán, a Nemzetgyűlés listáján. Megegyeznek az Ideiglenes Kormány összetételében. Minden választókerületben egyetlen képviselőjelöltet indítanak, közösen, aki írásban kötelezi magát, hogy amennyiben parlamenti mandátumhoz jut, csakis a Nemzetgyűlés mandátumát hajtja végre: megválasztják az Ideiglenes Kormányt, majd elfogadják az új Alaptörvényt, ezután pedig kimondják a parlament feloszlását. A Nemzetgyűlés által megállapított törvényszöveget egyetlen betűnyi változtatás nélkül, a lehető legrövidebb idő alatt kell elfogadni.
A pártok e választáson minden erejükkel a Nemzetgyűlés listájának támogatására mozgósítják szimpatizánsaikat. De sem akkor, sem azt megelőzőleg, nem adják fel önállóságukat, természetüknek megfelelően politizálnak, bírálhatják is egymást. Természetellenes és sikertelen is lenne a jobboldali szavazókat a szocialisták elfogadására kérni vagy megfordítva. E folyamatban csakis a tisztességes új alaptörvényért működnek együtt.
Magyarországon az elmúlt huszonkét esztendő rendkívül gyászos képet festett a pártösszefogásról.
Minden egyes esetben az erősebbik párt felmorzsolta vagy magába olvasztotta a vele együttműködő kisebbiket:
kisgazdák, KDNP, MDF, SZDSZ – mindegyikükről inkább csak múlt időben beszélhetünk. Ezért több mint érthető, ha a kisebb pártok rendkívül bizalmatlanok, és az egyébként megkerülhetetlennek látszó együttműködés elől is elzárkóznak, hiába diktálná ezt a legátfogóbb közérdek és (a bekebeleződés veszélyétől eltekintve) a legalapvetőbb önérdekük is. Hiába világos, hogy a jelenlegi választási rendszer számukra semmi, vagy legfeljebb minimális parlamenti jelenlétet biztosít: inkább kivárnak, hátha megerősödnek a következő választásra, mintsem az erősebb párt halálos ölelését elfogadják.
Ezért az itt javasolt megoldás legfőbb erénye, hogy úgy teszi lehetővé az alkotmányozást és a demokrácia helyreállítását, hogy közben minden résztvevő teljességgel megőrzi arculatát és önállóságát, nem alkotnak kormánykoalíciót.
Az Ideiglenes Kormány ugyanis szigorúan szakértői, nem pártfüggő testület lenne, és megbízatása is csak legfeljebb öt hónapra szól.
Kik alkotják a Nemzetgyűlést?
Demokráciában a nép politikai képviseletét a pártok látják el; ezért csak pártok vennének részt az Alkotmányozó Nemzetgyűlésben. Az alkotmány azonban az egész nemzet alaptörvénye, ezért ezen túlmenő korlátozás nem lehetséges: minden törvényes, mérhető támogatottságú pártnak helyet kell biztosítani.
Nem szimpátia kérdése.
Nem lehet egy „elfogadhatatlannak” (szélsőségesnek vagy lejáratódottnak) tartott pártot kitiltani. Ha hajlandó az új alaptörvény kidolgozásában részt venni, a Fideszt vagy annak megfigyelőjét is be kell fogadni. Nem jobb- vagy baloldali, konzervatív vagy haladó alkotmány kell, hanem egy olyan átfogó szabályozás, amelyben mindenféle, demokratikusan megválasztott parlament és kormány jól működhet majd.
Ha egy párt a választásokra szóló egyezségben nem kíván részt venni, az alkotmánytervezet megalkotásában megfigyelőként akkor is vehessen részt. A cél ugyanis a lehető legtöbb magyar embernek, a lehető legtöbb politikai álláspontnak megfelelő alkotmány:
nem a győztesek alkotmánya, hanem mindenkié.
Ugyanezért indokoltnak látszik a nem pártszerű, „civil” politikai szervezetek, köztük a szakszervezetek számára is megfigyelői státuszt biztosítani. A megfigyelők az alkotómunkában részt vesznek, javaslatokat is tesznek; ám mivel a választásokon nem kívánnak elindulni (éppen ez különbözteti meg őket a pártoktól), ezért nem részesei a választási együttműködésnek sem. Márpedig annak központi eleme az új alkotmánytervezet; elfogadása tehát a résztvevő pártok részéről elengedhetetlen – ezért csak ők a Nemzetgyűlés teljes jogú tagjai.
De nyilvánvalóan nagyban fokozná az alkotmánytervezet legitimitását, ha a megfigyelők közös nyilatkozatban fejeznék ki támogatásukat.
Kik írják az új alkotmányt?
Bár a szöveget a Nemzetgyűlésnek kell elfogadnia és még a választások előtt közzétennie, a megírása mégsem a politikusok dolga. Elsősorban alkotmányjogászok, ezenkívül politológusok, emberjogi szakemberek, történészek és más tudományágak művelői dolgoznának a szakmai műhelyben – javaslatom szerint többségükben pártfüggetlen értelmiségiek, bár nyilván minden párt is delegálja majd a sajátos értékrendjét megjelenítő szakértőjét. A felelősségük óriási. E testületet a magasztos cél: az ország új, igazságos és stabil berendezkedésének kialakítása vezérelheti csupán, melynek egyetlen történelmi korlátja van: Sikeres, azaz a pártok és a szavazók támogatását elnyerő alkotmánynak kell lennie.
Mivel
a folyamat egésze mindannyiunkra tartozik,
az elkészült fejezeteket még a Nemzetgyűlés általi elfogadásuk előtt közzé kell tenni a sajtóban, és a választópolgárok véleményére, javaslataira figyelemmel módosítani.
A Nemzetgyűlés képviselői és az Ideiglenes Kormány
Ahhoz, hogy a választásokat az ellenséges szabályozás ellenére is meg lehessen nyerni, éspedig a szükséges elsöprő többséggel, nem elég a pártok egységes támogatása – megfelelő személyeket is kell jelölni a Nemzetgyűlés Parlamentjébe. Mivel ezúttal rendkívül különböző meggyőződésű polgárok szavazatait kell megszerezni, célszerű olyanokat jelölni képviselőknek, akiknek az elutasítottsága alacsony.
Azaz: nem lehetnek pártpolitikusok. Feladatuk sem politikai jellegű, hanem tiszteletbeli – parlamenti képviselőként mérlegelés nélkül meg kell valósítaniuk a Nemzetgyűlés (még a választások előtt véglegesített és közzétett) határozatait. Ezért képviselőjelöltnek mind az egyéni választókerületekben, mind az országos listán köztiszteletben álló, politikailag nem elkötelezett személyeket kell felkérni.
Ugyanígy
az Ideiglenes Kormány tagjai és legfőképpen a vezetője lehetőleg erős pártkötődés nélküli, ám az országvezetésben gyakorlott személyek legyenek.
Nekik jelöltségük elfogadásakor írásban vállalniuk kell, hogy a következő, immár normális választáson nem indulnak képviselőjelöltként, és nem engedik meg egyetlen pártnak sem, hogy nevüket felhasználja (pl. miniszterelnök-jelöltként).
Vészforgatókönyvek
Fel kell készülni a meglepetésekre is. Az egyik ilyen helyzet lehet, ha előrehozott választások lesznek, mielőtt az Alkotmányozó Nemzetgyűlés befejezné munkáját. Ez különféle okok következtében előfordulhat, de kiválthatja éppen a Nemzetgyűlés meggyőző sikerrel kecsegtető működése. Ha ugyanis a jelek erre utalnak, a Fidesznek érdeke lesz feloszlatni a parlamentet: nincs meg még az új alkotmány terve, az ellenfelek felkészületlenek, az alkotmányozó összefogás még nem eléggé közismert, nincsenek meg a képviselőjelöltek. Még ha szerény is a kormányoldal támogatottsága, a sajátos választási rendszerben megszerezheti a parlamenti helyek ötven százalékát, ez pedig újabb négy évre elég – alkotmányozni ők már úgysem akarnak.
Ezért tehát a Nemzetgyűlésnek gyorsan kell dolgoznia, de ez kevés: sok mindent a végén kell kezdenie. Az első fázisban ki kell alakítani a tisztességes választás törvényi hátterét, meg kell állapodni a személyi kérdésekben (képviselő- és miniszterjelöltek), és a kezdettől minden politikai erőnek népszerűsítenie kell a következő választásra a közös, kormányváltó jelöltállítás eszméjét. Szükség esetén tehát ezzel a minimálprogrammal valósulna meg az együttműködés:
nem teljes alkotmányt, csupán új választási törvényt alkotna az új parlament, mielőtt feloszlatja magát.
Közben a Nemzetgyűlés tovább folytatná az alkotmányozás előkészítését, és a későbbi, immár tisztességesen és demokratikusan megválasztott parlamentnek javasolná elfogadásra a tervezetet. Reális esélye van, hogy a közösen és össznépi vitával megalkotott alaptörvény-javaslatot ez a parlament legelső aktusával elfogadja.
Egészen más típusú nehézség, ha a terv majdnem működik – minden készen áll, de nem lesz meg a szükséges parlamenti többség. Erről a helyzetről a pártoknak előre meg kell állapodniuk. A nemzetgyűlési listás helyekre megválasztott képviselők lemondanak, és helyükre a pártok képviselői kerülnek az előzetes megállapodás szerint. Az egyéni képviselőket illetően pedig a pártok vagy beletörődnek, hogy az eredetileg csak tiszteleti rangra megválasztott jelöltek négy évig valódi képviselők lesznek; vagy ők is lemondanak, és időközi választásokon dől el, ki kerülhet a helyükre.
Szükségből erényt
Az alkotmányozásnak ez a rendhagyó folyamata, amit a rendhagyó politikai helyzetkép kényszerít ki, valóban kényszer. De olyan kényszer, amiből nagyszerű eredmény nőhet ki.
Az Alkotmányozó Nemzetgyűlésnek nincs kormánya, nincs hatalmon;
résztvevői nem is sejthetik, kik alakítják majd meg a nem-ideiglenes kormányt a második, immár demokratikus választások után. Ezért minden pártjának érdeke, hogy az ellenzéki és a kormánypozícióból folytatott politizálás érdekeinek egyaránt megfelelő alaptörvényt alkossanak. A pillanatnyi, jól vagy rosszul felfogott politikai érdekek nem szólnak bele a folyamatba, lehetőség lesz a tiszta demokrácia elveiből levezetett, szakszerű megfontolásokon alapuló politikai berendezkedést kialakítani.
Abszurd leírni, de igaz: lehetőség nyílik megalkotni a világ legjobb alkotmányát; olyan alkotmányt, amely évszázadokig hatályban maradhat.
Ebben az alkotmányban nem kaphat helyt egyik vagy másik politikai irányzat sajátos eszme- vagy szimbólumrendszere, nem tükrözhet pillanatnyi érdekeket vagy népszerűséget hajhászó elképzeléseket. Csak azt tartalmazhatja, ami valóban közös, ami az egész nemzetet szolgálja, minden polgárát, politikai beállítódástól és ideológiáktól függetlenül.
Tanulhatunk saját hibáinkból és minden működő, sikeres demokrácia gyakorlatából. Alkothatunk olyan választójogot, ahol a parlamenti arányok megfelelnek a választói akaratnak. Alkotmányba foglalhatjuk az államnak, minden intézményének és a hatalom minden képviselőjének anyagi és jogi felelősségét minden polgárral szemben.
Megteremthetjük a feltételeit a korrupció kiszorításának; alkothatunk hatékony és olcsó államot. Előírhatjuk, hogy a törvények koherensek, kompaktak és közérthetőek legyenek.
Kimondhatjuk, hogy senki sem büntethető azért, amit nincs módja elkerülni. És megvédheti az alkotmány önmagát attól, hogy egy katasztrofális válságban az össznépi elkeseredés által hatalomba juttatott ámokfutó hetek alatt a saját képére formálja az országot.
A kihívás tehát nagy, a feladat nehéz, de felemelő.
Minden felbolydulás magában rejti a jó, akár radikálisan új megoldás lehetőségét. Ennek a lehetőségét kell megragadni.
