ANASTASSIA VEKSHINA
ÚJ VERSEIBŐL 1.
(először)
először
mintha követ nyeltél volna amit soha nem tudsz megemészteni
aztán egy könny igen onnan a bal szemedből
és végül
már nem érdekel hogy soha nem lesz
semmiféle folytatás
vagy csupán
a stáblista a szereplők
és a filmgyár nevével
azután semmi
kavicsok tengeri kagylók és száraz
levelek amiket hajdan a szülők
hoztak melegebb tájakról
és nagyapa vendégszereplése
és dédapa aki egy kosárban jutott át
éjjel az államhatáron
nekem ezek mind a gyermekkoromról szólnak
dióhéjban a Föld története
a könny a szemből
mondom éppen a balból legördült
mentem az utcán szédültem elestem semmire sem emlékszem
választani még nem késő
kapkodva kézzel-lábbal mint álmomban
és alulról látni a világot és átváltoztatni
kavicsokká kagylókká de tarts ki
számodra mindez hasznos lehet
amikor felébredünk
képzelt köveket szorítunk öklünkben
és végül
kilépsz az állomásról reggel
minden tiszta itt megvártak
itt várnak kiáltja a sors
a hangosbemondón át
a sors kiabál
a hangosbemondóból
ismeretlen
nyelven
(mindenszentek)
mindenszentek van, a város lakói templomokba tódulnak.
íme egy család, két majdnem felnőtt fiú, a bajszos apa, s az anya.
a szülők kéz a kézben mennek, csevegve valamiről.
a fiúk egymástól is külön, kezüket szkeptikusan zsebre dugva,
őket zavarják ezek a vasárnapi séták.
egyik ismerősöm gyerekkorában elkerült Pszkovból,
de ott maradtak a barátai és a barátnője.
újra meg újra hazaérkezik, erről nem mond le,
s a pszkovi nagymama várja svéd unokáját.
valami soha nem szakad el köztünk,
betonba növény nem ereszt gyökeret,
az egyik tömbházban oroszok és észtek laknak,
és ugyanazt a tévécsatornát bámulják.
mindenszentek napján a temetőben ezernyi gyertya ég,
mind külön-külön, de távolról ez a lángok tengere.
amikor hazaindulsz vasárnap este,
gondolj majd rám.
(ha összeházasodunk)
ha összeházasodunk táncolni megyünk
megtanuljuk a szambát rumbát csacsacsát tangót
vasárnap se isszuk le magunkat
néha egy kicsit beadjuk a gyerekeket a megőrzőbe
szent krónikák olvasói rajonganak értünk
büszke lesz ránk majd a hazánk is
nos ez az amit itt az ideje eldönteni
(Szokolay Zoltán fordítása)
ANASTASSIA VEKSHINA 1985-ben született Moszkvában. Miután diplomázott orosz történelemből és filológiából Észtországban és Lengyelországban folytatta tanulmányait, és ott is doktorált, témájául Dosztojevszkij írásait választva. Több rangos díjra jelölték, verseit lefordították olasz, német, lengyel, angol, horvát, szerb, litván nyelvekre. Ő maga is fordított lengyel költőket oroszra, többek között Czesław Miłosz, Wisława Szymborska, Tadeusz Różewicz, Marcin Świetlicki, Andrzej Sosnowski, Roman Honet, Adam Wiedemann és mások verseit. Két alkalommal is (2009 és 2010) részt vett a „Castello di Duino” nemzetközi költészeti találkozón Triesztben. Jelentős műfordítói tevékenységet végez, a lengyel és az orosz kultúra közötti párbeszédet és megértést elősegítve. Magyarul a DRÓTon jelennek meg először a versei.
