A három nővér
(– Úgy örülök, hogy végre le tudtunk ülni kicsit trécselni, lányok! Imádom a gyümölcskenyeredet, drága Múlt. Egyszerűen felülmúlhatatlan! )
– Élmény neked sütni, Jelen. De valamiért ezt a receptet még sosem rontottam el – kuncogott Múlt.)
(– Hogy ti mindig csak az evésről tudtok beszélni, meg áll az eszem – sóhajtott Jövő. )
(– Komolyabb témára vágysz? – fordult morcosan húgához Jelen. – Akkor elmesélem, hol jártam tegnap. Online temetésen. )
(Múlt szemöldökei fennakadtak, a desszertes villa diszkrét csilingeléssel esett ki a kezéből. )
(– Úgy bizony, nővérem. Egy barátnőm sógornője hunyt el, súlyos beteg volt szegény, de senki nem mehetett be a kórházba meglátogatni, még a férje sem. Egyik nap felhívták a kórházból, hogy a neje meghalt. A temetésen négyen voltak jelen: a két sírásó, akik kegyeleti okokból fekete maszkot viseltek, a pap, aki a szertartás idejére levette a maszkot, és a videós, aki a felvételt készítette. Én otthon felvettem a fekete ruhámat, öntöttem magamnak egy pohár konyakot, előkészítettem a hímzett zsebkendőmet, és a fotelben ülve, a tableten néztem végig a temetést. A pap megható beszédet mondott, a fehér virágok, amiket a család küldött, igazán ízlésesek voltak. )
(Múlt továbbra is ugyanazt a falatot rágta percek óta. – A papok általában megható gyászbeszédet mondanak, ez már így van mióta világ a világ – nyögte ki végül, csak hogy hozzászóljon a témához. )
(– Ne aggódj, Jelen, lesznek még normális temetések – igyekezett vigasztalni nővérét Jövő. )
(– Normális temetések? Téged meg mi lelt? )
(– Bocsánat, úgy értettem, régimódi, hagyományos temetések – tette hozzá Jövő. – Azt hiszem, az evés szórakoztatóbb téma, bár, ha belegondolok, hogy amikor én annyi idős leszek, mint ti, minden órában ezer ember hal majd éhen, nos, talán ezt is ellapozhatjuk. )
(Súlyos csend telepedett a testvérek közé. )
(– Emlékeztek, amikor Régmúlt nagyival együtt hímeztük a terítőt, gurgattuk a szilvás gombócot, és ő közben történeteket mesélt vagy énekelt? )
(– Ó, hol van az már! Örülök, ha az otthon honlapján időpontot tudok foglalni a látogatásra, ha süt a nap és le tudják tolni a kertbe, hogy kéthetente láthassam…)
(– Drága nővérem, legközelebb már videócsetelni fogunk vele. Épp most adtam fel neki a csomagot, amiben a laptop van. )
(– Ugye nem felejtetted el azt az apróságot, hogy Alzheimere van, és a nagyon buta mobiltelefont sem tudja már kezelni? – Múlt kétkedően nézett legfiatalabb húgára.)
(– Komolyan mondom, nektek aztán nem lehet a kedvetekre tenni.)
(– Igazad van, azt hiszem, most talán jobban odafigyelünk egymásra, mint korábban. – Jelen megsimogatta Jövő vállát, majd öntött egy kevés teát a csészébe. )
(– Az emberek sosem tanulnak. )
(– Múlt, te mindig olyan borúlátóan nézel az elkövetkező időszakra, pedig hidd el, képesek vagyunk megváltozni. Jelen, vágnál még egy szelet gyümölcskenyeret nekem? )
(A középső nővér méretes darabot vágott le a süteményből. A csokoládé-bevonat halk roppanással repedt meg a kés pengéje alatt. )
(– Jövő, te olyan kis naiv vagy! Gondolod, hogy a szomszéd lány majd halkabban fog sírni éjjelente, miután a pasija elpáholta? Bízol abban, hogy a barna bőrű kisfiútól nem veszik majd el a fehér társai az uzsonnáját az iskolában? Hiszel benne, hogy egy kapcsolat alapja a szeretet, a tisztelet és az elfogadás, függetlenül attól, hogy azonos vagy különböző neműek e az illetők és azért, hogy ezt mások is megértsék, nem kell majd az utcára vonulni? Gondolod, hogy egy nő munkája egyszer ugyanannyit fog érni, mint egy férfié? Tedd a szívedre a kezed, és mondd, hogy ez lehetséges. )
(Jelen arca vöröslött az indulatoktól. A kezében lévő csészéből a kistányérra löttyent a tea és megállt a középen lévő mélyedésben.)
(– Ezekre a kérdésekre nem tudom a választ. – Jövő harapott egyet a süteményből, s miután lenyelte a falatot, folytatta. – De lehet, hogy hamarosan kifejlesztik azt a maszkot, amiben látszik a mosoly. Az is előfordulhat, hogy az emberek gyakrabban ölelik majd meg egymást, mert már tudják, milyen, ha el vannak tiltva tőle. )
(Jövő hatalmasat sóhajtott és hátradőlt a fotelben. – Vagy nem. Mindkét lehetőség adott, és ti is tudjátok, a végkifejlet nem rajtam múlik. Én állandóan változom. )
(– Mint a divat vagy az időjárás – morogta halkan Múlt.)
(– Micsoda végszó, kedves Nővérem. – Azzal Jelen felállt, vállára terítette kendőjét, fejével intett Jövőnek, hogy ő is szedelőzködjön. – Legközelebb nálam találkozunk. Múlt, addig kérlek, küldd át a receptet! )
Becz Dorottya 1982. január 13-án született Budapesten. Tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, a Pécsi Tudományegyetemen és a Bálint György Újságíró Akadémián végezte. Karrierjét újságíróként kezdte, később könyveket szerkesztett a HVG Kiadó és a Motibooks Kiadó számára. Jelenleg Nagy-Britanniában él és első regényén dolgozik, illetve novellákat és blogot ír. (A szerzőről a fotókat Milesz-Nagy Orsolya készítette.)
