Egyáltalán nem vagyok álmos, de az anyu azt mondta, nyomás aludni, mert holnap korán kelünk, megyünk Jugóba. Én csak úgy tudok elaludni, ha az anyu mellém fekszik, és csavargathatom a haját. Biztos utálja, de hát négyéves vagyok, nem lehet nekem nemet mondani. Anyu, mi az a jugó? A Jugó az egy ország. Igazából Jugoszláviának hívják, csak mi úgy becézzük, hogy Jugó. Az anyu földrajzot tanít a helyi általános iskolában, azért fogalmaz ilyen tanárosan. De akkor miért nem jugócska? Mert az már túlzás lenne. És hol van ez a Jugó? Innen autóval úgy fél óra. De hát azt mondtad, korán kelünk. Igen, mert ki tudja, mennyi idő alatt jutunk át a határon. Mi az a határ? Jugoszlávia egy másik ország. És az országok között határok vannak. Útlevél nélkül nem engednek át senkit, az ellenőrzés pedig gyakran sokáig tart. Ezért vittél el a múltkor a fényképészhez? Igen, hogy te is kijöhess velünk Jugóba. De minek megyünk oda? Mert itt nincsen semmi, Jugóban viszont minden van. És náluk hogy lehet minden, amikor nálunk nincsen semmi? Nem tudom, ők valahogy jobban csinálják. Mit csinálnak jobban? Hát ezt a szocializmust. Mi az a szocializmus? A szocializmus az, hogy elvileg minden van, de igazából nincsen semmi. És akkor mi holnap megveszünk mindent amire szükségünk van? Mindent azért nem, mert eléggé csórók vagyunk. Ezt a szót ismerem. Melyiket? A csórót. Mondták már rám a suliban. Hát mi tényleg elég csórók vagyunk. Szabadkára csak a csórók mennek. Mi az a Szabadka? Szabadka egy város Jugóban. Olyan mint 

Szerbül akkoriban csak egyetlen szót tudtam, azt hogy zdravo, oda is kiáltottam a szerb határőrnek háromszor, a kocsi ablakán kihajolva, hogy zdravo, zdravo, zdravo, mert lelkes voltam, és mert örültem, hogy megyünk végre Jugóba. A szerb határőr meg jó fej volt, biztos örült a szerb szavaknak, vagy nem tudom, mert kaptam tőle egy barackot a fejemre, gondolom azért, mert tetszett neki, hogy egy kis magyar szaros a magyar rendszámú Zastavából szerbül azt kiabálja neki, hogy zdravo. Hol lehet most az a Zastava? És hol lehet most az a határőr? A határőr arcára nem emlékszem, csak arra, hogy magas volt, mint a szerbek általában. Az anyu szerint majdnem minden szerb magas, olyanok, mint a négerek, ezért is olyan jók a kosárlabdában, az apám szerint viszont a kosárlabda senkit se érdekel, a magyarok amúgy is inkább focira lettek teremtve. Hát nem tudom, én a válogatottal egyáltalán nem vagyok megelégedve, a legutóbbi jugó–magyaron a jugóknak szurkoltam titokban, de csak azért, mert nem szeretem, ha veszít a csapatom, és én már a meccs elején is láttam, hogy veszíteni fogunk. És aztán veszítettünk is 2:1-re.
Azóta eltelt nagyjából harminc év, és tulajdonképpen nem sok minden változott. Jugoszlávia persze már a múlté, ahogy a szüleim házassága is. Az anyuval évente egyszer azért még mindig átmegyünk Szabadkára, gondolom nosztalgiából. Még mindig földrajzot tanít egyébként, csak a mai gyerekek már nem kérdezik meg tőle, hogy mi az a jugó, mert a mai gyerekeknek fogalmuk sincs Jugoszláviáról. A határ még mindig megvan, a magyar foci éppen olyan szar mint volt, a szerbek még mindig magasak, és hát sajnos mi sem lettünk gazdagabbak. Mármint én meg az anyu. Mások biztos ezt is jobban csinálták. Mint a jugók a kommunizmust. De azóta legalább megtanultam egy kicsit szerbül. És zdravo helyett egy ideje már úgy köszönök a szerb határőrnek, hogy dobar dan.










