Hogyan éljük túl a centenáriumot?
Nem tudom, száz év elég-e ahhoz, hogy egy nép feldolgozzon egy olyan traumát mint Trianon? Nem tudom, ilyen esetben mennyi ideig tart „normálisan” a gyászmunka? Azt sem tudom, azért gyászolunk-e még mindig, mert újra meg újra felmondjuk magunknak a veszteséget, és mint Jákob, aki elveszettnek hiszi kedvenc fiát, nem akarunk vigasztalódni?