20, 21, 22
Horváth Ildikó
20, 21, 22
#évvégi
A kávé íze már nem a régi,
csak iszom, mert jó a megszokás,
önnön párámba dunsztolódva
lótok-futok, vár megrovás,
mert este 11-re, én balga,
még nem értem haza,
és rám förmed az ügyeletes:
Kisasszony, ne legyen laza!
És elkéri a buletinem,
s én báván nyújtom: tessék.
Legközelebb e mulasztásra
nem lesz ám semmi mentség! -
mondja, és kacsint. Felszusszanok,
nem nagy a pác, már látom.
És szagvakságom börtönéből
kibambulok a rácson.
Világul
(N.N.Á. versére)
Tanulni kell. Az új világot.
Csupaszon madár-szilánkot
markolni, és sustorogva
indulni tünékeny utakra.
Tanulni kell. Az Apple Cloudot.
Hallgatni suttogást meg loudot.
Backuppolni 60 gigát,
átúszni télen a Tiszát,
kivárni új nyarat, tavaszt,
keverni létvakolatot
-mely betapaszt.
Browserolni jövőt, szebbet,
lerántani egót, leplet,
maszk alatt levegőt venni,
saormát elegánsan enni,
tilalmaink betartani,
léttakarónk behajtani.
Félelmeinket kezelni.
A Jóistennel perelni.
Pinkódjaink megjegyezni,
bit adagunk megfelezni,
analógiát keresni,
kuliszák mögé belesni,
botorkálni szélről-szélre,
átinalni nyárból télbe,
hétfőt, keddet elviselni,
terheinket elcipelni,
tárolni alfanumerát.
Főzni egy zsálya teát.
Offline vizekre evezni.
S a téli fáktól megremegni.
Horváth Ildikó 1967-ben született, orvos. Marosvásárhelyen él, alkalmanként ír, folyóiratokban, antológiákban publikál.