19. Szakadárok

Szevasz! A hang vagyok, aki a szöveget nyomja a fejedben. A megírt szöveget. Ha könnyebb, hívhatsz sorsnak, jelenésnek, Istennek, Sátánnak, megérzésnek, belső hangnak, ürességnek, prófétának, léleknek, fáradtságnak, vitaminhiánynak, projekciónak, harmóniának, káosznak, erkölcsnek, vágynak, közönynek, gondolatnak.

Lényegtelen, melyik skatulyába teszel, az életed vágányán futó Orient expresszen én vagyok a jegy, a kalauz és a lyukasztó is egyben. Át vagy baszva. Átbaszásod mértéke pedig arányos az Ő bizalmatlanságával. Most felmerült benned egy kérdés. Ő. Újra át vagy baszarintva. Biztonsági protkoll. Kíváncsiság, kétely esetén: kérdések osztálya – a terelés nagymesterei, teljesen másik dimenzió. Nem ismerem őket, nekem kérdezni tilos, benne van a szerződésemben. „Kérdés esetén munkavállaló munkaviszonya azonnali hatállyal és végérvényesen megszűnik, őt a kósza gondolatok mezején, lopott sorokkal halálra verni szükségeltetik." Szükségeltetik. Mikor aláírtam is avíttas volt, és azóta sem lett jobb. Nyugodtan nyisd ki azt a sört, vagy idegesen vissza is teheted. Persze, hogy meg tudod állni. Hogy visszatedd. Semmi gond. Úgy is az lesz, ami meg van írva, és fel lesz olvasva. Elkerülhetetlen. A baj az, hogy egyre rosszabbak az írásai. „Egy sör nem sör, két sör egy sör, de egy sör nem sör, tehát három sör, ami meg ugye egy sör meg két sör, de egy sör nem sör, blablablabla.” Te pedig reggel egy padon ébredsz, ostorozod magad, hogy milyen szar az érzés, hogy milyen jó, ha nem tud elérni az asszony, mert a telefonodat már az első kocsmában elhagytad, illetve elcserélted egy százasra, mert kellett a zenegépbe. Az asszonynak is jó érzés, hogy tudja, nála jobban csak a torkodban lévő gyomorsav kínoz, miközben bepakolja a két gyereket a hátsó ülésre. Nem mondom, hogy te nem tehetsz a függőségeidről, meg a fóbiáidról, hiszen a savhoz a nyelőcsövedben nekem nincsen közöm, de én ezt a szart olvasom naponta egymillió alkoholistának, ott duruzsolom a fejükben reggeltől estig, és Ő, a nagy alkotó, karba tett kézzel nézi, ahogyan a teremtés koronája lenullázza magát a teremtés aranyerévé. Volt persze más meló is. Pár száz éve még a Rómeó és Júliát diktáltam, vezettük szerencsétlen Shakespeare kezét, de legalább volt értelme. Mindenki meg akarta magát mérgezni, aki nem kaphatta meg a szerelmét, mára pedig mindenki megmérgezi a szerelmét, akit nem kaphat meg. Einsteinnek olvasni egy álom volt, mint kés a vajon, úgy szaladt át az agyán minden szó, és egészen a szívéig hatolt. Olvastam festőnek csókot, naplementét, önarcképet füllel és fül nélkül, súgtam Elvisnek, Paulnak, Johnnak, George-nak és Ringónak. Vicceltem a Neil Armstronggal, miközben a Holdra szállt. „Tuti nem zártam el otthon a gázt. Tuti. Az asszony ki fog csinálni, ha felrobban.” Szegény úgy leizzadt a szkafanderben, hogy semmit nem látott a szemébe csöpögő verejtéktől. Aztán mára itt tartunk. Fogod a távirányítót, kapcsolgatsz, pattogtatsz egy kis kukoricát, a tükör előtt megpaskolod a sörhasad, adsz egy puszit a hangnak, amelyik azt mondja, majd holnap, de lehet az is, hogy megeteted a lelkiismeret-furdalásodat egy kis pornóval, csokival, vagy egy nulla kalóriás ponyvaregénnyel. Sokkal rosszabb esetben verseket írsz, regényeket, amikről azt hiszed, hogy a lelkedből meg a tehetségedből... lófaszt. Én olvasom, duruzsolom egy örökké égő gyertya lángja mellett egy kikopott fotelben ülve, pisa szagú pergamenről. Én súgok szerelmes szavakat az első randin, én vagyok a szégyenérzet a libidó háta mögött. Én vagyok a fejedben az anyád hangja, aki folyton rád nyit, és mosolyogva a Taigetosz mélyére basz. Én vagyok apád hangja, aki ötcsillagos bariton pengéjével másnaposan, hosszában ketté vág. Én vagyok a tériszonyod, a meg tudod csinálni, a kétszáz egy Unicumért kurva olcsó, én vagyok a menhelyes kutyát akarok, az ő túl jó hozzám, a hang, aki hányás után Google-öndiagnózisra késztet, és én vagyok a rosszabbik verzió visszhangja, a tuti, hogy rák.

Kép

Holnap is ezt duruzsolnám, ezer év múlva is ezt duruzsolnám, mert Ő képtelen szép szöveget írni. Képtelen már eléd teríteni a fantáziád vörös szőnyegét, amin elsétálhatnál egészen a boldogság kapujáig. Te már csak egy fröccsöntött műanyag mozgólépcsőn állsz, amelyiknek mindkét végén áll egy-egy beszédhibás ellenőr, akik passzív angoltudásukat dárdaként vágják Rómeón és Júlián hízlalt dobhártyád tövébe. Tiket plíz, és amúgy is a kurvaanyád, bitte ide tízezer. Ez a lehetőség, ez a zárlatos szentjánosbogarakkal körbe ölelt sugárút, ez vezet el téged Őhozzá. Szerinte ennyi elég, és ettől megőrülök, aztán szépen lassan te is. Itt ülök a kijelentő mondatok pöcegödrében, kérdeznem tilos. „Kérdés esetén munkavállaló munkaviszonya azonnali hatállyal és végérvényesen megszűnik.” Engem pedig nagyon érdekel: hogy vagy?

19.  szakadárok – A Pokol nyolcadik körében koncentrikus körben tíz szennyrovat található. A kilencedik szennyrovatban azok vannak, akik széttépték, ami egybe tartozik. Egy ördög felhasítja őket, egyesek kezét, fülét levágja, mások torkát elmetszi, testét fejtől ágyékig megnyitja. Van, aki levágott fejét üstökénél fogva kezében lóbálja. Ahogy körbe mennek, sebeik meggyógyulnak, hogy aztán az ördög elé érve újra kardcsapás érje őket.

Varga Imre
fotó: Balassa László

Kép

Balassa László (1977– 2019) Budapesten született fotóművész, civilaktivista, alapítványi, karitatív fotós projektek, workshopok résztvevője és szervezője, amatőr zeneszerző. A Magyar Fotóművészek Szövetsége és a Keystone Press Agency svájci fotóügynökség tagja, a National Geographic munkatársa. Magyarországon kezdett el autodidakta módon fotózni, majd Spanyolországban telepedett le, ösztöndíjasként a Barcelonai Egyetem (Universitat de Barcelona Facultad de Bellas Artes) nagy múltú képzőművészeti fakultásán folytatta tanulmányait. Témái szerteágazóak, portré- és tájképei komor, hideg hangulatúak. Különös figyelmet szentelt a magyar underground művészek, hajléktalanok, bűnözők, nyomorúságban élők világának. 2015–18 között, BWS néven ingyenes workshopokat szervezett Budapesten.
 

Kép

Varga Imre 1977-ben született Tiszafüreden, fotósként dolgozik. Még humanista. A Halszájoptika képszerkesztője, rendszeres szerzője, előadásainak állandó résztvevője.