Most akkor testről vagy lélekről?
A pszichológus ott van mindenkiben, akár szakmabeli, akár egyszerű takarító, boltos vagy éppen gazdasági igazgató. Lafferton Luca írása Enyedi Ildikó filmjéről a DRÓTon.
And the Oscar goes to… „Son of Saul”…
And the Oscar goes to „Sing”…
And the Golden Bear goes to „On Body and Soul”…
Hosszú idők óta végre újra fellendülőben a hazai filmgyártás és annak elismerése – elég a közelmúlt díjnyertes alkotásaira, az Oscar-díjas Saul fiára vagy a Mindenkire gondolnunk. Persze az mindig kétesélyes, hogyan is viszonyuljunk naiv mozi nézőként egy-egy díjazott filmhez, mert ilyenkor nagyobb elvárással, akár gyanakvással viseltethetünk a díjazott filmek iránt, viszont az kétségtelenül pozitív, hogy végre „saját gyermekünkkel” kapcsolatosan lépnek fel ezek a „dilemmák”. Lássuk hát az egyik legutóbbi „saját gyermekünket”, amely testről és lélekről szól – de melyikről inkább?
A Testről és Lélekről című film
nem hibátlan alkotás, de mégis érdemes a díjakra, amelyeket megkapott,
hiszen az alkotás elnyerte a 2017-es Berlini Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, az Arany Medvét, emellett a FIPRESCI-díjat és az ökumenikus zsűri díját is megkapta.
Vitathatatlan, hogy egyedi a szarvas motívuma, szépek a dokumentumfilmes képei, jók a megválasztott karakterei, különös tekintettel az autisztikus főszereplőre, és még a szerelmi szál is rendben van. Ugyanakkor
némileg hosszúnak, aránytalannak érezhetjük a filmet.
A film lelki vonalon erősebb, ami szó szerint értelmezhető. A pszichológus ott van mindenkiben, akár szakmabeli, akár egyszerű takarító, boltos vagy éppen gazdasági igazgató. Még a „terápiás” sorozatszereplő, Mácsai Pál is feltűnik benne, igaz, itt nem szakemberként.
A Mácsai alakította karakter beajánl a némileg mesterkélt konfilkus megoldásához egy pszichológusnőt, akinek az lesz a feladata, hogy kiderítse, „ki kattant meg az utóbbi időben” annyira, hogy marháknak szánt búgatóport lopott ki a vágóhídról egy városi buliba, amely állítólag nagyobb balhéval ért véget, és ami ily módon veszélyezteti a vágóhíd jó hírét is.
Az imént említett pszichológusnő a filmbeli ábrázolás szerint dekoratív jelenség, nem tűnik különösebben intelligensnek, viszont nagyon is emberi. A hölgy többek közt álmok értelmezésével próbálja megfejteni, ki felelős a lopásért. Érthető módon elveszti a türelmét, amikor a főszereplők elmondják neki különös, közös, szarvas-álmukat. A legőszintébben kifakad, hogy márpedig ő nem kíváncsi senki lelki életére, ne próbálja őt senki átverni.
A film másik szakmabeli pszichológusa egy gyerekpszichológus. Mária, a főszereplő ugyanis gyerekkora óta képtelen beilleszkedni a társadalomba, testileg és lelkileg se tud közel kerülni senkihez, egyetlen társa a még gyerekkorából rámaradt pszichológusa, aki a lehető legjobb szándékkal, de mégiscsak gyerekpszichológiával igyekszik segíteni páciensén. Esetenként lego figurákkal történő fiktív párbeszédeket ír elő Máriának, máskor plüss állatok simogatása révén gyakoroltatja vele az érintést.
A vágóhíd egyszerű munkásai is lélekdoktorokká válnak, akár csak egy-egy mozzanatra.
A mű fő konfliktusa során például zajló rendőrségi ügyben – némileg nehezen hihető módon – a gazdasági igazgatót nyugtatják a melósok, hogy „nyugi, nem lesz baj”. Ugyanígy az idős takarítónő, Zsóka néni, „pali fogási” praktikákkal látja el Máriát. Laci, a boltos pedig megértően hümmög, amikor a főszereplő parfümöt vásárol nála a randijához.
Ezek külön-külön mind kifejezetten jól sikerült, finom humorral kezelt megoldások, amelyek különlegessé teszik a film atmoszféráját.
Valahogyan szintén a lelki oldalt erősítik a speciális hangok. A szarvasokról készült dokumentumsorok képileg is tökéletesek, a patak csobogása, a szarvasok lihegése, dobogása, a lehullott falevelek zizegése szintén igazi csemege. A film legsikerültebb zenéje nagyon jó választásnak bizonyult, ez pedig a szerelmi szálhoz fűzött Laura Marling What He Wrote című dala.
A film testi, materiális dolgokban kevésbé meggyőző. A vágóhídi környezet vélhetőleg nem volt a legjobb választás, mert két részre szedi a filmet.
Céltalanul sok a film elején a vér, nem derül ki, mire megy ki mindez, mert a film közepétől egyértelműen a szerelmi szálra és a lelki ügyekre helyeződik a hangsúly, így viszont aránytalanul hosszúra nyúlik a történet.
Talán a dinamikáján szintén lehetett volna finomítani, mert a végére monotonná válnak a dialógusok. Ami viszont a dinamikánál nehezebben viselhető, az az egyes színészek hangtechnikája. Sajnos sokszor színpadias, áhítatos, néhol egyszerűen „barátokköztös” hangokat hallhatunk.
A színészi alakításokat illeti, Borbély Alexandra hihető főszereplővé válik, Morcsányi Gézának ugyanakkor nyilván nehezebb dolga volt a szereppel, mivel eredetileg nem színész. Mellékszereplők közül kiemelkedik Tenki Réka (pszichológus) és Schneider Zoltán („lúzer” férj) alakítása.
Hibáival együtt is igen értékes alkotás, bár inkább lélekről szól, mint a testről – de ez csak nem hiba?!
