Hirdetésblokkolás kikapcsolása

Oldalunkon kevés számú hirdetés van, ám ezek is segítik a lap üzemeltetését. Kérjük, hogy kapcsold itt le a blokkolót, ígérjük nem fogja rontani az olvasási élményedet :) Köszönjük!

Líra pont Terézvárosban?

Líra pont Terézvárosban?

2014. 08. 25., Mon - 11:03
0 hozzászólás

„Líra-pont” nyílt Terézvárosban, a Hunyadi téren. Meghívót kaptunk mi is a megnyitóra, ezért úgy gondoltuk elmegyünk, megnézzük, hogy miként és hogyan válik az önkormányzati választások izmos ütőkártyájává a költészetnek szentelt hely kedvenc terünkön. Természetesen majdnem mindennel és mindenkivel találkoztunk, csak éppen a lírával nem. 

Líra-pont

Líra-pont

A helyi erőket – a most már minden második belvárosi lámpán és ereszcsatornán is ránk mosolygó – Hassay Zsófia polgármester köszöntötte, és miután kiemelte, milyen szépen rendbe rakták a Hunyadi teret – egyébként tényleg - , hiszen a terep rendezése mellett, lett zenepavilon és emlékmű is, most végre átadhatják az érdeklődő lakosságnak a „Líra-pont” elnevezésű pavilont. 

A polgármester után Iancu Laura – József Attila-díjas költő, a Magyar Írószövetség választmányi tagja – olvasott fel egy hosszabb szöveget, melyben a kocsmák és templomok kapcsolatáról is értekezett, majd sajnos eltűnt, így nem tudtuk megkérdezni, hogy az Írószövetség milyen felolvasásokat tervez a kisszobányi pavilonban (vagy jó idő esetén: mellett). 

Összességében az derült ki az átadón, hogy elsősorban kézműves foglalkozásokat szeretnének itt tartani és gyerekprogramoknak is adnak majd teret. Komolyabb irodalmi eseményekről és célokról még nem igazán esett szó. 

Mindezt megelőlegezte a „magyar költők megzenésített gyermekverseiből összeállított, népdalfeldolgozásokon alapuló, játékos, Csintekerintő” című műsorával fellépő Bognár Szilvia, akivel a még a Művészetek Völgyében készítettünk interjút. 

Kíváncsiak voltunk a többi párt polgármesterjelöltjeinek is véleményére a „Líra-pont” kapcsán, de egyedül az LMP jelöltjét sikerült megszólaltatnunk az ügyben. A DK-jelöltje éppen szopogatott valamit, és kért, hogy majd később keressük meg, mi viszont addigra sajnos már nem értünk rá. Míg a Jobbik polgármesterjelöltje elzárkózott előlünk, ellenben megkérte Jóska bácsit, hogy nyilatkozzon. Továbbá néhány Fidesz szimpatizánst is sikerült elkapnunk, akik némi tűnődés után – mármint, hogy nyilatkozzanak-e nekünk vagy sem – egyértelmű örömüknek adtak hangot. Videónk tehát a teljesség igénye nélkül, ámde részletesen beszámol arról miként lett Budapesten, Terézvárosban, a Hunyadi téren a költészet a választási kampány része. Avagy mégse. Mert nem lett.