A következő ötven év az elmúlásról fog szólni... - Morpho kiállítás a Kispontban és interjú a DRÓTon!

A következő ötven év az elmúlásról fog szólni... - Morpho kiállítás a Kispontban és interjú a DRÓTon!

2022. 05. 28., szo - 05:35
0 hozzászólás
'Spotlight' címmel nyílt kiállítás Hegedűs Ákos morpho koncertfotóiból a fotográfus 50. születésnapja és a fotográfiában eltöltött 30 éve alkalmából. A fotográfus figyelme az elmúlt 15 évben már a klímakrízis és az ezzel összefüggő társadalmi problémák felé fordult, ám ezzel az eseménnyel visszatér a gyökereihez és a koncertek világához. Hegedűs Ákos morpho visszapillant huszonéves önmagára és a 90-es évekre, amikor Magyarországon kinyílt egy kapu... - A művésszel interjút olvashattok a DRÓTon.
Morpho 1
Morpho 2
Mopho 3
Beszélgetés Hegedűs Ákos fotógráfussal

Magyary Ágnes, DRÓT: 2022. május 20-án nyílt meg a Spotlight című kiállításod a Kispont Galériában, amely június 1-ig látogatható. Mit is láthatunk itt?

Spotlight a Kispont galériában

Image

'Spotlight' címmel nyílt kiállítás Hegedűs Ákos morpho koncertfotóiból a fotográfus 50. születésnapja és a fotográfiában eltöltött 30 éve alkalmából.

A fotográfus figyelme az elmúlt 15 évben már a klímakrízis és az ezzel összefüggő társadalmi problémák felé fordult, ám ezzel az eseménnyel visszatér a gyökereihez és a koncertek világához.

Hegedűs Ákos morpho visszapillant huszonéves önmagára és a 90-es évekre, amikor Magyarországon kinyílt egy kapu, amin keresztül beengedték a világsztárokat, így a magyar közönség esélyt kapott arra, hogy behozhassa több évtizedes lemaradását az európai koncertlátogató közönséggel szemben.

A Spotlight képeit így együtt még sosem láthatták a kiállításra járók, de most, Budapest után, idén ősszel Amszterdamban is bemutatják őket. A kiállítást megnyitotta Göbölyös N. László, közreműködött a Teddy Harpo One Man Band.

Nyitva május 21. és június 1. között minden nap 16-20 óráig.

morpho: Spotlight

Kispont Galéria

Budapest, Ráday utca 9.

2022. május 21- június 1.

morphoto.eu

Hegedűs Ákos morpho: Olyan, világsztárokról készült koncertfotókat, amiket a kilencvenes években csináltam. Mert hogy én koncertfotósként kezdtem és igaz, hogy már évtizedek óta teljesen más témák állnak az objektívem fókuszában, de kicsit fel akartam idézni a húszas éveimet, amikor még mindenféle megfelelési kényszer nélkül azt csináltam, amit akartam. Amikor még belefért, hogy úgy menjek el 22 évesen Amerikába a woodstocki fesztiválra, hogy a fényképezőgépemen kívül semmi sincs nálam a repülőn. Manapság előbb azért szállodát foglalnék. Ezek a képek segítenek visszarepülni a múltba és egyébként szeretem is őket. Ráadásul a koncertfotózás aranykorában voltam huszonéves, amikor a vasfüggöny leomlása után nagytételben áramlottak Közép-Európába a világsztárok. Tulajdonképpen mázlim volt.

Hol kezdődött a te koncertfotós karriered? Ha jól tudom, más pályára készültél.

Eredetileg biológus szerettem volna lenni, miután rájöttem, hogy zenész nem lehetek, mert egyrészt semmilyen hangszeren nem játszom, másrészt rendkívül hamisan énekelek. Viszont a biológia olyannyira vonzott, hogy érettségi után 1990-ben felvételiztem az ELTE TTK biológia-földrajz szakára, csak aztán nem vettek fel. Szerencsére. Aztán anyám rábeszélt, hogy iratkozzak be a Práter utcai fotóssuliba. Én meg jobb híján belementem.

1991-ben napi szinten jártam sörözni egy óbudai kocsmába. Oda járt a magyar alterzenészek jelentős része is. A Sex Action, a Fuck Of System, a Korai Öröm, a VHK, meg egy csomó punkzenekar tagja. Az egyik délután a Kreténs egyik tagja megkért, hogy csináljak nekik képeket egy promó plakáthoz, mert tudták, hogy én fotózást tanulok, de mivel pénzük nem nagyon volt, ezért abban bíztak, hogy én pár sörért cserébe megcsinálom nekik a melót.

Azt nem mondtam meg nekik, hogy fogalmam sincs, hogyan kell zenészeket fotózni, meg azt sem, hogy a technikám sincs meg hozzá, de kecsegtetett a sör, meg amúgy is szeretem a kihívásokat, úgyhogy igent mondtam és lementem egy próbájukra fotózni.

Azt se tudtam eldönteni, hogy a végeredmény milyen lett, de a srácoknak tetszett, úgyhogy megcsinálták a plakátokat és pár nap múlva az én képeim borították be fél Budapestet. Innentől elkezdtek keresni a zenekarok, én meg annyira kitanultam a koncertfotózást, hogy négy évvel később már a Rolling Stonest fényképeztem a Népstadionban.

Miért nem inkább divatfotós lettél?

 A divatfotózás és a műtermek steril világa sosem vonzott. Persze tanultam azt is, meg csináltam is divatképeket, de hamar rájöttem, hogy ez egy másik szakma. A fotográfia rendkívül szerteágazó és az egyes területek csak annyiban kapcsolódnak egymáshoz, hogy mindegyikhez fényképezőgép kell. De az autóversenyzéshez is autó kell, meg a taxizáshoz is, aztán mégsem teljesen ugyanaz a kettő.

Morpho50 alcímet viseli a kiállítás. Az emberélet útjának felén? És miért pont morpho a művészneved, ennek mi a története?

Hát, ha azt feltételezzük, hogy száz évig fogok élni, akkor a felén, de szerintem az életről való gondolkodás szintjén már negyven évesen túl voltam a felén.

Nagyon sokat beszélgettem tízen- és huszonévesen nálam sokkal idősebb emberekkel. Rengeteg információt begyűjtöttem. Minden érdekelt az irodalomtól a sporton át az atomfizikáig. Aztán amikor elkezdtem a magyar sajtóban dolgozni, ennek komoly hasznát vettem, mert a fotósnak minden rovattal tartania kell a kapcsolatot, míg a kulturális újságírónak nem kell ismernie a Fradi edzőjét, a sportújságírónak, meg az Operaház igazgatóját, addig a fotósnak kell. Vagy legalább is nem árt. Viszont a korosztályomtól eltávolodtam, mert nem nagyon tudtak semmi újat mondani. Unalmasak voltak.

A morpho a biológiával kapcsolatos. Gyerekkoromban lepkéket gyűjtöttem és ez egy idő után egész komoly szintre lépett. Elkezdtem a világ minden pontjáról, különböző egzotikus fajokat beszerezni. A morpho egy Dél-Amerikában honos hatalmas kék lepke. Magyarul azúrlepkének is hívják.

Érdekessége, hogy a kék színüket nem valamilyen kémiai anyagtól, hanem szárnyuk fizikai szerkezetétől kapják, ezért minden nézőpontból megváltozik a szárny kék árnyalata.

Aztán amikor beszereztem ilyen lepkéket, bevittem őket az iskolába, az osztálytársaim ragasztották rám a morpho nevet. Ezt aztán a sajtóban egyáltalán nem használtam.

Ott azt írták a képeim alá, hogy  „Fotó: Hegedűs Ákos”. Mikor 2004-ben hátat fordítottam a sajtónak, akkor kezdtem el használni a morpho nevet. Egyrészt mert meg akartam különböztetni magam a riporter énemtől, másrészt mert a Hegedűs Ákost külföldön nem tudják kimondani. 

Ahogy a kiállítás megnyitón Göbölyös N. László is kiemelte, a kilencvenes évek a rockzene történetében kiemelkedő korszak volt, és te ennek a korszaknak lettél a „krónikása”. Nyilvánvalóan ezer anekdotád van erről az időszakról. Mely pillanatok voltak a legemlékezetesebbek, és melyek a legkínosabbak?

Klassz volt 22 évesen Rolling Stonest, Michael Jacksont fényképezni Budapesten, vagy U2-t Bécsben, Metallicát Prágában, vagy Santanát Amerikában. Ezeket nehéz sorrendbe állítani, mert annyira hihetetlennek tűnt, hogy ez velem történik, hogy így utólag nagyon nehéz bárkit is kiemelni. Talán magát a lehetőséget, amit megkaptam, vagy inkább összeraktam magamnak, azt nevezném összességében legemlékezetesebbnek.

Érdekes, hogy kínosat többet találok.

Volt, hogy annyira be voltam állva egy Sting koncerten, hogy hosszú percekig az egyik gitárost néztem Stingnek, és mire rájöttem, hogy egy tök lényegtelen embert fényképezek, le is telt a fotózási idő.

De volt olyan is, hogy egy Metallica koncerten beomlott a színpadot a közönségtől elválasztó kordon, és hát ugye a fotósok meg a kettő között vannak. Alig tudtunk kimenekülni. De volt olyan is, hogy egy Earth, Wind & Fire koncert előtt megvertek a biztonságiak, mert éppen rossz napjuk volt. Vagy a Szigeten egyszer hátba dobtak egy teli vizespalackkal. Olyan volt, mint egy féltégla. Minden elsötétült, úgy kellett összekanalazni az árokból. Sok ilyen volt, de kedvemet nem szegte egyik sem.  

Az irodalomárok azt szokták mondani: az egyműfajú szerző mindig gyanús. Téged ezzel nem lehet vádolni, hiszen a karrieredet a sajtó- és koncertfotózáson kívül sok minden más is színesíti. Mi is? 

Még szerencse, hogy nem vagyok irodalmár! Mindig is imádtam a fotóriportokat, főleg az esszével, vagy szociográfiával kapcsolatos témákat.

Fényképeztem hónapokig a detoxban, jártam Szófiában hetekig tartó kormánybuktató tüntetéseken, fényképeztem távoli kultúrákat, beduinokat a Sínai–félszigeten, Indiánokat az Amazonas mentén, Masai törzseket Afrikában, Halászokat a Níluson, tevepiacot Kairóban.

Manapság azonban leginkább a klímakrízis és az ezzel kapcsolatos kérdéskörök foglalkoztatnak. Próbálok jelen lenni a Föld azon pontjain, ahol a klímakrízis mély nyomokat hagy a környezetben, vagy a társadalomban. Jelenleg ezt tartom az emberiség legnagyobb kihívásának.

Ezen kívül évek óta kikacsingatok a klasszikus fotóművészet felé. Olyan önkifejező képekkel, amik egy-egy társadalmi, vagy magánéleti problémát vetnek fel és nem kapcsolódnak szorosan a látható jelenhez. Irodalommal, vagy emberi viszonyokkal kapcsolatos képekre gondolok.

Mi is egy fotós-irodalmi „vállalkozásban” találkoztunk, mégpedig a Halszájoptika projectben. Számodra mit jelent a Halszájoptika?

A Halszájoptika eredetileg egy játék volt a részemről. Egyáltalán nem vettem komolyan. Aztán Haynal Ákos barátom, a Halszájoptika ötletgazdája és szerkesztője, átalakította az egészet és a kezdeti, kicsit hektikus blogkorszakot lezárva, egy letisztult témacentrikus Halszájoptikát hozott létre. Elkezdett konkrét társadalmi és irodalmi, vagy akár fotográfiai kérdések köré projekteket szervezni, amihez felkérte a szerzőket.

Így került képbe a Halszájoptika Képirodalmi Hálózat írói gárdája, amikor 2019-ben a Harmadik rész című könyvemet csináltam. Megkerestem Ákost, hogy mit szólna hozzá, ha ti írnátok a szövegeket a képekhez és szerencsére kiválóan összerakta az egészet, ráadásul remek írások születtek. Azóta, ahol tudok, segítek a Halszájoptikának. Pályázatírásban, kiállításszervezésben, installációban, logisztikában, ötletekben.  Azt szoktam mondani, hogy én vagyok az egyszemélyes a tanácsadó testület. Ami persze hülyeség, de poénnak jó.

Rengeteget utaztál a világban, mindenhol ott vagy egyszerre – ez adódik a habitusodból. Mégis milyen helyekhez kötődsz a leginkább és miért?

A nagyvárosokat szeretem igazán. Azt gondolom, hogy a fontos dolgok ott dőlnek el, a kulturális központok is ott alakulnak ki és a társadalom legfogékonyabb, legkreatívabb rétegeit is a metropoliszok vonzzák. Ez az én közegem. Azt is kedvelem, hogyha egy nagyvárosnak pezsgő és sokszínű társadalma és kulturális élete van. Ezt a sokszínűséget minden értelemben értem. Imádom a kulturális pornográfiát.

De ha konkrét városokat kéne mondanom, akkor Londont és Rio de Janeirót emelném ki. Ez a két város fogott meg a legjobban. Nagyon hosszú listát tudnék írni az okokról, de a sokszínűség, a kultúra, a nyitott társadalom és a szélsőségek elleni fellépés a többségi társadalom részéről mindkettőben erős példaként szolgálhat. Emellett a fotográfiai élet sem elhanyagolható egyikben sem. Sőt!

A Morphoblogon hetente írod a történeteidet, több saját albumod jelent meg. Nyilvánvalón rendkívül fontos számodra az önkifejezés. Mit szeretnél magadból megmutatni a világnak?

Most már tulajdonképpen mindent. Ezt régen nem így gondoltam. Ehhez ötven évesnek kellett lennem, hogy felvállaljam azt az oldalamat is mások előtt, amit sokáig rejtegettem. A gyengeségeimre, az esendőségemre gondolok. Ami nyilván minden emberben megvan, de senki sem szeretné kirakni a kirakatba. Ezt többféle módon is meg lehet persze tenni, vannak a fotográfiának erre egészen finom eszközei, de most meg fogok próbálni valami naturalistábbat. A Halszájoptika legújabb projektjéhez, melynek Felejtés a címe, már készítettem ilyen jellegű képeket. Ezeket idén szeptemberben lehet majd látni.

Image

Hogy dolgozol, mi inspirál egy kép elkészítésekor; mi az, ami megragadja a képzeletedet?

A fotográfiában az a jó, hogyha úgy érzed, hogy kimerítettél egy témát, akkor bele lehet kezdeni valami egészen másba, teljesen újba. Ha van egy személyes problémám, például valamitől keserű a lelkem, akkor megpróbálom ezt a keserűséget kifényképezni magamból.  Hogy ne bennem legyen, hanem inkább menjen át a képekbe.

Nem mondom, hogy ez mindig sikerül, de nagyon sokszor igen és akkor olyan, mintha kívülről látnám önmagam. De ez nem témafüggő. Bármi inspirálhat az adott pillanatban. Egy arc, egy tárgy, vagy csak meglátom a fényeket és árnyékokat az utcán. Néha abban sem vagyok biztos, hogy van saját stílusom, annyifelé jár az agyam. Bár lehet, hogy ezt csak én gondolom így. Szeretem a letisztult kompozíciókat, amit nem kell túlmagyarázni még akkor sem, ha nem biztos, hogy mindenkinek ugyanaz jut róla az eszébe.

Milyen terveket forgatsz a fejedben? Min dolgozol éppen? Miről fog szólni a következő ötven év?

A következő ötven év az elmúlásról fog szólni, de erről megpróbálok nem tudomást venni. Ha fotográfiai szempontból kérdezed, akkor van egy évek óta nyitva maradt projektem a Badacsonyról. A Balaton ikonikus hegyének látványvilága a klímaváltozás hatására hatalmasat változott, és ezt már több mint 10 éve fényképezem. Szeretném lassan egy kötetben viszontlátni ezt a munkát.

Ezen kívül a klímakatasztrófa dokumentálását mindenképpen folytatni fogom.

Az adja a muníciót, hogy ha megmutatom az embereknek, hogy mekkora baj van, akkor talán rájönnek arra, hogy nincs más választásunk, mint drasztikusan átalakítani az életvitelünket és le kell szoknunk a kapzsiságról. Lehet, hogy ez részemről idealizmusnak hangzik, de ha nem látjuk ezt be, akkor az emberiség rövid időn belül kinyírja saját magát, függetlenül attól, hogy én idealista vagyok-e, avagy sem.


MORPHOLOGIA

Hegedűs Ákos/morpho

1972. június 7-én született Budapesten. Érettségi után több helyen fotográfiát tanult, gyakorlati éveit a Köztársaság című politikai hírmagazinnál töltötte. 1993 decemberétől a Kurír című napilap fotórovatában kezdett dolgozni. A kilencvenes évek elejétől fogva koncertfotózással foglalkozott. 1993-tól dokumentálta a budapesti Sziget zenei fesztivál eseményeit. 2000-ben jelent meg a Sziget nemzedék 1993-1999 című albuma. A kilencvenes és kétezres évek alatt idehaza és külföldön olyan hírességek koncertjein vett részt fotográfusként, mint a Rolling Stones, a U2, Michael Jackson, Tina Turner, Santana, a Metallica vagy Robbie Williams. Ezekből a koncertfotókból jelent meg 2004-ben második albuma, Csak a zene van címmel. 1994-ben egyedüli magyarországi fotográfusként jelen volt az Egyesült Államokban az 1969-es woodstocki fesztivál 25 éves jubileumi emlékkoncertjén. Az ezredfordulót követően több sztárzenekar, a Jethro Tull-tól az R.E.M. -ig hivatalos turnéfotósként is alkalmazta. 1999-től az elsők között használt profi digitális kamerát a magyar sajtófotózásban. Az új évezredben netes projektek, napi-, heti- és havilapok, magazinok fotográfusaként, képszerkesztőjeként dolgozott, fotográfiai figyelme a társadalmi problémák, a környezetvédelem és a klímaváltozás felé fordult. Több tucatnyi könyvet illusztrált. 2009-ben jelent meg Egyedül című albuma, mely a jelenkor világméretű társadalmi problémájával, a kiszolgáltatottsággal, a magánnyal és a leépülő emberi kapcsolatokkal foglalkozik. 2014-ben Arcmemóriák címmel jelent meg portrégyűjteménye, amely a 90-es években Budapestre látogató világsztárokat mutatja be. Ugyancsak ebben az évben még egy könyvet készített Pár/beszéd címmel, mely a 2009-es Egyedül című album folytatásának tekinthető, és az emberi kapcsolatokról, barátságról szól. 2017-ben képei bekerültek a Syngenta Photography Award Fenntartható növekedés című kiállításfolyamába, mely a világ nagyvárosaiban volt látható. A világturné első kiállítása a londoni Somerset House-ban nyílt meg 2017 márciusában. 2019-ben jelentette meg a Morphogenesis trilógia és az emberi kapcsolatok lezárásaként a Harmadik rész című albumát.

Könyvek:

Sziget Nemzedék 2000                                            Morphogenesis trilógia:

Csak a Zene Van 2004                                               Egyedül 2009
A fények makacs dolgok 2012
A fények makacs dolgok 2012                                 Pár/Beszéd 2014
Arcmemóriák 2014                                                    Harmadik rész 2019         

Nagyobb futó projektjei:
Szétbomlás – A szenvedő bolygó 

Felejtés!                       

Falak                                                                                
A Badacsony magánélete
Dante – Inferno 2021

Fontosabb elismerések 

Magyar Sajtófotó– Budapest
Syngenta fotográfiai díj– London
Nemzetközi Fotográfiai Nagydíj (IPA) – Los Angeles
Tokiói Nemzetközi Fotográfia Díj (TIFA) – Tokyo