Kafka képekben – Tizenhetedik rész
A diaszpóra talaja
Apámmal együtt toltuk a leszíjazott magas babakocsit a zsinagóga felé az esőtől nedves téren keresztül. Bent égtek a gyertyák és javában folyt az engesztelő napi imádság, a hívők éppen Jónás próféta történetére emlékeztek. A szabadban világos volt, borús délután. A jólismert imák, az évről évre elhangzó fogadkozások sora lebomló selyemtekercsnek látszott, melynek a vége alaposan megpörkölődött. Ez csupán az emlékezéshez kellett, és nem befolyásolta a szent nap hangulatát, még kevésbé a megszokott imarendet. Mi hárman, apa, fiú és unoka kint hallgatóztunk, míg az előimádkozó Jónás kalandjához érkezett a ricinusfával: Egyik pillanatban az árnyékadó fa gyökerei még a földben nyugszanak, egy másik pillanatban a levelek hervadásnak indulnak jelezve, hogy tovább kell állni. A diaszpóra talaja változékony, a fák gyökere könnyen meglazul. Hova menjünk? Kijelölhető-e bármilyen pont a végtelenben? Hol ez a pont? A halnak se könnyebb, hiába van pénze (halpénz) és szabadsága, hogy meghúzza magát akárhol a világban, a természetben, a tányéron. Kedvenc szerszámom, a cédrusillatú hardtmuth irón egy középkori híd mellől való, Dél Csehországból, ahol nyáron is havazik. A hirtelen jött hóviharban, Jónás példáján okulva futólépésben tettük meg az utat. Biztonságot reméltünk a kőhíd mellett, mely mozdulatlanul várt ránk a kőszentekkel együtt. Kafka számára a prágai Károly híd volt az otthon. A Maharal városa (én így hívom) boldogan vette őt magához, és ő ezt hálásan viszonozta. Mennyire más lett volna, ha Prága helyett Luther városában, Wittenbergben jön a világra! Ha így történik, a feltételezett balsorsért minden bizonnyal a wittenbergi St. Marien főtemplom egy bizonyos reliefjét okoltuk volna, de ezt a következő írásomban megmagyarázom.
Cesky Krumlov mellett megéltem egy másik vihart. A villámok mellettem csapódtak a fákba, a földbe, a kövekbe. Nem tudtam, hogyan lenne biztonságosabb, a fákhoz simulni, vagy távolabb, a tisztás szélére kuporodni? Egyetlen vágyat éreztem, túlélni a vihart, elkerülni a mennykőcsapást. Imára nem volt idő, éreztem, hogy itt nem én döntök.
A megálmodott nő
Josef K. olyan nőket foglalt az imájába, akiket leginkább kívánt. A megálmodott nő színes fényeket villantott a középkori város szürke-fekete világára, démoni úszóhártyáival az ujjai között magán hordozta az öröklét jelét. Ki volt ez a Leni? Kétlábon járó kétéltű, vagy Lilit? Ha sokáig nézzük őt, mi is vágyakozni kezdünk. „Segítőtársakat toborzok” – foglalja össze K., de nem képes senkit megtartani, mert számára minden nő tünemény, minden alkalmi egyesülés a kudarc nyomtalan beismerése. Fridával a sörtől szennyes padlón talán mégsem olyan rettenetes, mert ott van Klamm, a tiltott szerelem értelmi szerzője a szomszéd szobában, aki a szemöldökével, puszta jelenlétével és lábának dobbantásával parancsol. Frida után minden normális ember vágyakozna, és akárhol, még a padlón is magáévá tenné. Miért olyan rövidek ezek a jelenetek? Miért nincs bennük kibontakozás, mint a lassú forrásban?
A lassú forrás vágyakozás, és nem utolsó sorban halmazállapot változás. Ha forrásban vagyok, bennem is hasonló változás megy végbe, miközben egy tapodtat sem mozdulok. Vágyakozom és együtt imádkozom a nemzedékek sokaságával, mintha egymás kezét fognánk. Mindnyájan a helyünkön maradunk, és a betűkből kirakott világban reménykedünk. A betűk minket néznek, a szemünket, a szánkat, ahogyan legörbül, és az ámen elhangzása után becsukódik. A vágyakozó népek soha nem bánkódnak, mert tudják, hogy a víz fentről jön és hiszik, hogy van bennük valami, ami nem várakozik hiába. Valami, ami biztonságot ad és rajtuk kívül is nyomot hagy.
A vízmosás oldala
Egy vízmosás, és még egy. A gyakori vízmosások között lévő földdarabok összege az egész ország. Kis ország, vékony és hosszú. Nyugodt, normális föld is lehetne, de nem az. Rengeteget kell öntözni, leginkább gyomlálni. Nagyon szeretek gyomlálni a tavaszi eső után. És aztán meg is foltozom a vízmosás vékony falát. Nem öntözi elég eső, a növényeket kirágja a fekete kecske. Félek a vízmosásban, foltozom az oldalát, ezt a jelenlévő kecskepásztorok tanúsíthatják. Vért adok, hogy fiatalabbnak lássanak. Az embernek táplálkozni kell. Szabad időmben ételt hordok, csajkában. Ha a vízmosásból felnézek az égre, jó látvány a Hermon hegység hósipkája. Hegy ez a javából! A Hermon minden évben teleszívja magát hólével.
Milenát kérdezve
Nem szokásom embereket faggatni a haláluk előtt. Hol volt Franz Kafka szerelme, Milena Jesenska 49 évesen? Közel az otthonához, Terezinben? Nem, hanem Ravensbrückben, Martin Buber menyével, Margaretevel. Milena már nagyon sovány és beteg volt, de néhány szót mégis kérdeztem tőle. Mert ez a Margarete semmit nem tud Kafkáról. Milena őriz magában valamit Kafka szemeiről, az ujjairól és a hangjáról. Milyen férfi volt Kafka, női szemmel nézve?
Északon jártamban, éjszaka – mert minden útjára küldött szerelvénynek, volt legalább egy szabad éjszakája – mikor a vonat a nyílt pályán állt, a vagonokhoz kúsztam és kinyitottam a kívülről lereteszelt ajtókat, ekkor a sötét mozdony a két mellső lábára ereszkedett, mint egy teve. Az őrök és a mozdonyvezetők mélyen aludtak, én az emberekre parancsoltam, fussanak széjjel, tűnjenek el, ki merre lát. Vagy ne fussanak, csak menjenek szép lassan a gyerekekkel kézenfogva és keressenek menedéket az erdőben, vagy a helybéliek között, akik értik a nyelvüket. Azt kívántam, hogy többé senki ne alázza meg őket. Ha kell, a helyieket is elvarázsolom. De attól kezdve, hogy az árnyak kimásztak a vagonokból, nem követtem őket. Azt gondoltam, hogy az elemi veszély, a mozdony torka és fogazata többé senkit se fenyeget. A mások feladata, feltárni, mi történt az út során, ki volt az az álmodozó Pimpernel, aki eltüntette őket. Majd csak valaki számot ad. Azóta a kiszabadított emberekből fák lettek, örökre felismerhetetlenek. Csak én tudom mindegyikről, mi a neve, a neme és az életkora. Felismerem a karjáról, a törzséről és a koronájáról.
Kafka képekben sorozat
- rész – Az új zsidó temető, Prága
- rész – Paul Celan és a megrontott nyelv
- rész – Jakob von Gunten és a semmi
- rész – Az éhezőművész és Oszlopos Simeon
- rész – Szomjúság
- rész – Szentföld
- rész – Leíró lélektan és a lélek
- rész – Rilke haja
- rész – Georg és Gregor
- rész – Vajon Kafka titkos kabbalista volt?
- rész – A mi költőnk nem várta be az özönvizet
- rész – Josef K. és az angyalok
- rész – A festő portréja
- rész – El Greco felhősáljai
- rész – De profundis
- rész – A képmás belső oldala
- rész – A diaszpóra talaja
- rész – Kabbala és talmud
- rész – Az apokrifek legkiválóbb ismerője
- rész – A csoda és a szombat
- rész – Ánizs és vízüveg
- rész – Erénytelen Hold
- rész – Emberbarát jelenség
- befejező rész – A Talmud