Hálátlanok búcsúja

valamivel később 

valamivel később indulok nálad 
és érkezésem senkit nem zavar meg
talán nincs is miben
lehetetlen hétköznapok

de amikor a szagokról már nem álmodom
a fotóról azért néha eszembe jutsz 
ilyenkor erre hozza a szél az arcodat 
nem tudom még mit gondoljak 
csak mindenkinél jobban igyekszem 
elszégyellni magam

távlatok 

vannak helyek ahová egymagam járok
hogy mesélhessek neked a fákról
ahogyan megindulnak az őszbe
nem tudnak ők semmit a csupaszságról
együtt hazudjuk át nekik a telet

rég elfelejtettem miért vagyok itt
madártávlatból hiába próbálgatom 
a terek szűkösségére nincs bocsánat

imádkozom hát az itt tanyázó összes istenhez
hogy legyen végre egy erdő 
ahol elengedhetem 
vagy továbbadhatom nekik
istentelen félelmeinket

hagyaték

a túloldalon sincsenek madarak mama
hiába bíztam benned 
hazug isteneknek képmutató tükrei vagytok
mind nem létező vetületek 
üresek élettelenek
elhallgattak pedig a kiáltók
mert itt az ünnep elnyeli a zajokat
hiába várod
nem mondok köszönetet a hagyatékért 
sok lett benne a bűntudat
és ez nem az a világ 
ahol én bocsátok majd meg neked

a semmihez

a szikláknál már csak a varjak hangosabbak
szelídeknek való repülésük
mégis felém tartanak
és ahogyan a húsomból falatoznak
helyettem is ők szólnak
ez itt az istennek hegye 
magukat mind elkiáltják 
eljöttem hozzá és itt is maradok
és bár soha nem érek fel hozzád
azért megpróbálhatom hogy olyan halk legyek
mint a völgyeknek imája itt a semmihez